Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Bár az elmúlt években itt szinte minden körzetben biztos esélyesnek számítottak a baloldali jelöltek, most a kormánypártok abban bíznak, hogy megfordulhat a trend.
Nagyon sok szempontból érdekes és izgalmas lesz a vasárnapi pesterzsébeti időközi önkormányzati választás a 10. számú választókörzetben. Több induló személye is felettébb különös, másrészt egy olyan kerületben járulnak a választópolgárok az urnák elé, ahol masszív ellenzéki többség van, de a Fidesz nagyon szeretné folytatni a tavasz óta tartó fővárosi választási sikereit, mert szerinte megújulásra van szükség a fejlődésben megrekedő, több botrányos ügy által is sújtott kerületben.
A választást az ős-MSZP-s, régóta politizáló Komoróczy László halála miatt kellett kiírni, ő sokat tett a XX. kerületéért, és meglehetősen nagy tiszteletnek örvendett a szűkebb pátriájában. Még a kormánypártiak is tisztelettel beszélnek az egykori tanár emberről, aki nem is nagyon értett egyet a jelenlegi, Gyurcsány Ferenc által irányította ellenzék számos lépésével. A városatya a respektjének is köszönhette, hogy 2019-ben annak ellenére győzött viszonylag nagy fölénnyel (55,9:36,6 százalék) a fideszes Szombathy Dénes Gyula ellen, hogy a Jobbiknak is volt jelöltje, Molnár Miklós, aki 7,5 százalékot kapott.
A kormánypárt most ismét a tősgyökeres pesterzsébeti – itt született, járt iskolába, itt is lakik – Szombathyval száll ringbe, a civilben informatikus politikus régóta Fidesz-tag és a gazdasági bizottság külsős tagjaként vesz részt aktívan a közéletben. Az összellenzék jelöltje Jurák Tamás pedagógus, őt a riválisai színtelen, szagtalan embernek tartják, az eddigi közéleti tevékenysége is meglehetősen halovány. Mindezt jól jelzi, hogy bár a pénzügyi bizottság külsős tagja 2019 óta, de még egyszer sem szólalt meg az üléseken, a
Molnár Miklós is újra próbálkozik, de most nem jobbikosként, hanem függetlenként, nagyon zokon vette ugyanis, hogy pártja betagozódott a balliberális szövetségbe. De nem csupán ő a sértődött ember, hanem egy másik független, Csaszny Gábor is. Az ő édesapja a szocialista Csaszny Márton ugyanitt önkormányzati képviselő, a pártja egyik klikkje őt akarta indítani az időközi választáson, de végül mégsem ráesett a választás.
Ki is lépett a frakcióból, ám a párttagságát megtartotta. Ráadásul a család ráindította Jurákra a fiatalabb Csasznyt. S van még egy független politikus, Kartnik Krisztina, akit a háttérből az ISZOMM és a Munkáspárt támogat.
Sajátos színfoltnak számít, hogy újra feltűnt a színen a Gattyán-féle Megoldás Mozgalom és Bagossy Joel, ők azonban valószínűleg nem tudják, hogy a kerületnek csupán egy kisebb részében szavaznak az emberek, mert Pesterzsébetet széltében hosszában teleplakátolták. Persze az is elképzelhető, hogy már egy későbbi kampány részeként akcióztak.
Bár az elmúlt években itt, Pesterzsébeten szinte minden körzetben biztos esélyesnek számított a baloldali jelölt – 2019-ben be is húzták mind a 12-t –, most megfordulhat a trend, nyerhet a Fidesz. Az áprilisi parlamenti választás óta megtartott időközi voksolásokon számos olyan helyen győztek a kormánypártok, ahol erre nem nagyon lehetett számítani – ilyen volt például Erzsébetváros, Józsefváros, Budavár, Zugló –, és a jelenlegi önkormányzati vezetés is meglehetősen gyengén muzsikál. Ennek eklatáns példája, hogy amikor nagy ritkán kampányol Juhák, akkor például arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen rossz állapotban vannak a körzetében a járdák, holott hosszú ideje a párttársai vannak hatalmon, lett volna idejük, lehetőségük megjavíttatni azokat. Másfelől a kerületet irányító ellenzék kezd szétzilálódni.
Ezt nemcsak a már említett Csaszny-eset bizonyítja, hanem az is, hogy
Mindezt komoly botrányok is tetézik, többek között Nemes Lászlóé, az alpolgármester ugyanis magáncélból taxizgatott a kerület pénzéből – sőt, a gyanú szerint a családja is használta jogtalanul a kártyát –, ezenkívül az önkormányzati üzemanyagkártyával is visszaélt. A DK-s politikus bele is bukott a botrányba, lemondott az alpolgármesterségről, ám maradt képviselő. De az is felháborította a választópolgárokat, hogy kiderült, a kompenzációs listáról a képviselő-testületbe bekerült jobbikos Juhák Tamás (egy betűvel különbözik a neve a mostani jelölttől) előszeretettel zsidózza le ismerőseit, és 2020 őszén támogatta a judapestező borsodi Bíró László parlamenti kampányát is az időközi választáson.
Nyitókép: Szombathy Dénes és Jurák Tamás Facebook-oldaláról készült montázs